A csillagok, bolygók, házak, fényszögek, és az égi utak szimbólumok! Nem külső determináló erők, hanem a belső világ tükre. A születés pillanata, mint kezdet magában rejti az egészet, vagyis a földi életet. A múlt és a jövő az idő "álomfogalmával" ismertet meg. A tér és idő "keresztjére kifeszített" lélek tükre, térképe a horoszkóp. Gondoljunk most a Napisten lantjára. A hangszer által születő zene csak akkor válik halhatóvá, ha a "muzsikus" a húrokat kellően megfeszíti. Feszülés nélkül nincs zene, nincs sorsművészet! A horoszkóp tengelyeink sorskeresztje a hangszer, húrjai a saját lelkünk. Ha felvállalom az utam megszólal, és ha tisztán élek, nem lesz hamis a zeném!
2014. március 18., kedd
TÜKÖR
Tükörbe sokáig kell nézni, sokszor és sokáig, amíg végre megismeri az ember igazi arcát. A tükör nemcsak sima ezüstlap, nem, a tükör mély is, mint a tengerszemek a hegyekben és, aki nagyon figyelmesen hajol (...) felülete fölé, egyszerre a mélybe lát, és mindig messzebb dereng az arc, mely a tükör fölé hajol, és mindennap lehull egy álarc az arcról.
Napi idézet
A hétköznapi életben sötétnek látjuk a világosat, zavarosnak a tisztát, színtelennek a szivárványt. Ha a mindennapi életeden felülemelkedsz, megpillanthatod a fényt, a tisztaságot, a színeket és rajtuk keresztül önmagadat. Ha magadban mindezeket megtalálod, felfedezed őket az emberekben is.
2014. március 12., szerda
A nyomorék róka (Paulo Coelho)
Történt egyszer, hogy egy ember az erdőt járva megpillantott egy nyomorék rókát.
- Szegény jószág, ugyan hogyan jut táplálékhoz? - tűnődött magában.
Ekkor tigris bukkant elő a sűrűből, zsákmányát fogai közt cipelve. Amint csillapította éhségét, odébbállt, a maradékot a rókának hagyva.
- Ha az Isten így gondoskodik egy rókáról, biztosan engem is megsegít - gondolta az ember, azzal hazament, magára zárta az ajtót, s várta, hogy az ég élelmet küldjön neki. Telt-múlt az idő, de nem történt semmi. Amikor már úgy legyengült, hogy a küszöböt sem tudta átlépni, megjelent előtte egy angyal, és így szólt:
- Miért döntöttél úgy, hogy a nyomorék rókát utánzod?
Kelj fel, és kövesd a tigris útját!

2014. március 5., szerda
IDÉZET
A fény harcosa tudja, hogy egy angyal és egy ördög vitatkozik a keze fölött,amely a kardot tartja. Az ördög azt mondja:
- Elgyengülsz. Nem ismered fel a megfelelő pillanatot. Félsz.
Az angyal azt mondja:

A harcos meglepődik. Mindketten ugyanazt mondták. Aztán az ördög folytatja:
- Hadd segítsek neked. Az angyal pedig azt mondja:
- Segítek neked.
A fény harcosa ekkor megérti a különbséget. A szavak ugyanazok, de a szövetségesek különböznek. És elfogadja az angyal kezét

A FRANCIA KÁRTYA MEGMONDJA MI VÁR RÁD A SZERELEMBEN
A francia kártyát már a 14. század óta használják arra, hogy szerelmi és párkapcsolati vagy pénzügyekben tanácsot adjon. Mintája sok mindenben megegyezik a tarot-val, ugyanúgy tartalmaz számozott és udvari lapokat.
Érdemes páratlan lapot használni,és minél több lapot kirakni, mert annál árnyaltabb képet kapunk a jövőről.
A francia kártyának feltehetsz szerelmi és pénzügyi kérdéseket,de egészen általános kérdéseket is, mint például azt, hogy mi vár rád a mai napon, vagy mire kell különöse
n figyelned.

2014. március 3., hétfő
BOSZORKÁNY KONYHA ( Fánk sütőben sütve)
Fánk sütőben sütve
Javában tart a farsangi szezon, így a fánk főszerepet kap, íme egy recept, ami garantáltan olajszag mentes.
Hozzávalók:
40 dkg liszt
2 evőkanál cukor
5 dkg vaj
2 dkg éle
sztő
1,5 dl langyos tej
2 db tojás
a töltelékhez: dzsem, csokipuding, túró, stb..
a bevonáshoz: 4 evőkanál cukor, 2 evőkanál víz, porcukor
Elkészítése:
A lisztet elkeverjük a cukorral, elmorzsoljuk vele a vajat, és belekeverjük az élesztőt is. (Nem kell tejbe futtatni). A keverékbe mélyedést csinálunk, beleöntjük a langyos tejet és a 2 felvert tojást., majd összegyúrjuk a tésztát. Jól kidolgozzuk, dagasztjuk. Meleg helyen duplájára kelesztjük.
Ezután a tésztát átgyúrjuk, 4 részre osztjuk, vastag rudakat sodrunk belőle, amit 6 részre vágunk.
A tésztadarabokat kézzel kör alakúra húzzuk ( egy pohárral is le lehet lapítani), némelyik közepébe baracklekvárt, a többibe túrós-mazsolás tölteléket teszünk (vagy ízlés szerint sűrű csokoládé krémet,ki hogy szereti), a széleket összecsípjük, golyóvá formázzuk, és ezzel a felével lefele sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük.
Hideg sütőbe toljuk, majd 190 fokra bekapcsoljuk (amíg melegszik a sütő, addig is kel a tészta)
Porcukorral vagy ízlés szerinti bevonóval tálaljuk.
Jó étvágyat!

2014. február 17., hétfő
A Tarot bölcsessége
A bölcsek útjának 22 törvénye (Szepes Mária)
I. Mágus vagy! Gondolataiddal szünet nélkül teremtesz a láthatatlan síkokon. Vigyázz hát, hogy gondolataid mindig a fehér úton járjanak, nehogy olyan csírákat lobbants életre, amelyekből rózsa helyett kígyó bújuk elő.
II. Figyeld belső szentélyed Papnőjére, aki a Bölcsesség könyvét őrzi benned. Ő gondoskodik arról, hogy oldásod tüze ki ne hunyjon, s ahogy rajta keresztül, ha figyelsz! - mindig megkapod a magasabb világok üzenetét.
III. Győzd le a fizikai szépség varázslatát. Mája csapdája csupán. Lásd meg, röntgenszemekkel a vigyorgó csontvázat a selyemlepel alatt, s cseréld át múlhatatlanra mulandó értékeket!
IV. A megnyilvánulás világában a hatalom a másik buktató. Kerüld el messzire ezt a csapdát. De ha mégsem tudsz kitérni előle, alázattal viseld. Akkor nem bukhatsz el.
V. Magasabb önvalód állandó jelenléti tudata hassa át mindennapjaidat. Ha ezzel a tudattal érzel, gondolkozol és cselekszel, Ő cselekszik benned és általad. Ezzel közelebb léptél Hozzá, s máris csillagaid fölött cselekedtél.
VI. Ami Egy volt, ismét eggyé akar lenni. De ne a húsban keresd a kiegészülést. A Hexagrammát, a poláris ellentétpár egyesítését - csak a kerub síkján hozhatod létre.
VII. A keréknek forgás a törvénye: a felszálló fázis mindig alámerülés követi. Vigyázz, hogy el ne kapjon a diadalmámor, s akkor nem kaphat el az alámerülés sodra sem!
VIII. A legnagyobb erőpróba az önlegyőzés. Ha naponta legyőzöd magadban a kis erőszakosságok és indulatok ugrásra lendülő apró vadjait, olyan erőt fejlesztesz ki vele, amellyel végül le tudod majd győzni a Vörös Oroszlánt is.
IX. kövesd a Remetét! Ő már ismeri a magányt, kimeríthetetlen gazdagságát a Mindenséggel való állandó kontaktust. Minden földi értéket elvetett már, s csak a lámpása a titkos tudás világossága és a botja, a vándorlás tudata, kíséri testről testre, csillagról csillagra, síkról síkra.
X. A sors kerekét s a létkereket láthatatlan középpont körül a fehér és a fekete erők pergetik. Sodrából, amely a születések szüntelen ismétlődéséhez tapaszt, csak úgy szabadulsz, ha megteszed a rejtélyes mozdulatot a Tao kapuja: a mozdulatlan középpont felé.
XI. Tévedhetetlen és szigorú bíró a karma: gondolataidat, érzéseidet éppúgy leméri, mint tetteidet. Mindhárom testedben ügyelj ezért a tisztaságra: érezz, gondolkodj és cselekedj mindig azzal a megfontolással, hogy minden mozdulatoddal jövő inkarnációd sorsábráját szövöd.
XII. Égesd magadba a XII-es pozitúráját! Vesd meg lábadat szilárdan a mentál sík egyedül reális valóságtalaján, s a fordított optika gravitációs súlyponttolódása folyítja Titkos Szemedet!
XIII. Érettséged aranypróbája: mennyire látsz mögé a Halál álarcának. Ha elégeted titkos szemeddel a komor díszletet, meglátod mögötte a mosolyos valóságot: hogy az, amit halálnak féltél, csupán síkváltás, hogy ami itt marad: csak anyagba vájt engramja annak a lénynek, aki egy magasabb rezgésszámú, valóságosabb koordináta rendszerben folytatja tovább életét.
XIV. A benned elő szárnyas kerub segítségével egyenlítsd ki magadban a fehéret és a feketét, hogy létrejöjjön a stabil egyensúly. Akkor fejtetődön kigyúl a fényjel, mentális erőid áthatják asztrál világodat, s asztráltested szellemivé finomul. A messiások állapota ez!
XV. A Démon az indulatokon és a nyers szexen keresztül nyer uralmat feletted. Győzd le, s úrrá leszel. a Nagy Mágikus Ágens felett. Legyőzni a Démont annyi, mint megváltani. Megváltani pedig szeretettel lehet. Ha a Démon uralmi pillanataidban a szeretet áramát kapcsolod be magadba, vagyis hatossá transzformálod a tizenötöt, végrehajtottad ezt a csodát.
XVI. Ugorj ki! Ugorj ki személyiséged Bábel tornyából! Szüntesd meg személyiséged önös zárlatát! Elnyered vele a mindenség-
tudatot, vagyis a 16-os redukciója után 7-est kapsz. Tehát győzelmet aratsz.
XVII. Érintsd meg csillagaid terelő irányzatát, s engedj nekik. Vezetnek! Ha ellenük szegülsz, erőfölényükkel ütközöl, s csak összetörsz.
XVIII. Ahogy érik benned inkarnációid bölcsesség-gyümölcse, úgy vonzódik össze kifelé irányuló kapcsolatkeresésed a befelé, tehát a végtelenbe néző, bölcs Remete attitűdjévé. A 18-as 9-é redukálódott. Örülj ennek a redukciónak: jele, hogy inkarnációd nem volt hiábavaló!
XIX. Ahogy a Nap életadó forrása a világnak, úgy léágy te is sugárzó fénycentruma környezetednek: mosolyogj rá belső napoddal a világra, és a világ ezerszeres tükröződéssel fog visszamosolyogni rád!
XX. Teremts konfliktust magasabb önvalóddal: figyelj a belső hangra, s ha meghallod, tudd, hogy fejlődésed döntő fordulóhoz érkezett. Mágikus akaratod végső koncentrációjával vond vissza ekkor életre kelt bálványaidból lekötött erőidet, s azok birtokában képes leszel a pozitúra változtatás végrehajtására.
XXI. A Világ: a milliárd szikrává szétrobbant Szellemi Tűzgóc elkülönült kis egóinak keringése saját, vélt középpontjuk körül. A szédítő tűztánc forgatagából kiléphetsz, ha öntudatod középpontját visszaemeled az Egyetemes Középpontba. A nagy beavatottak szerint ez egyetlen mozdulat. Keresd ezt a mozdulatot, és igyekezz végrehajtani!
XXII. Vesd el szorongásaidat, félelmeidet, a világhoz, s előítéleteidhez tapadó görcseidet és megszűnik feletted a fizikai gravitáció anyaghoz húzó ereje. Szabad léssz, mint a madár, s főnixként fel a Napba az Egyetemes Szellemi Tűzgóc gyémántfehérségű fókuszába!

A hét leggyakoribb szorongótípus
Kineziológusként gyakran találkozom a szorongás problémájával, ez a legnagyobb probléma amivel felkeresnek, manapság szinte ijesztő mértékben nő a hatalma, korra nemre való tekintet nélkül. ideges félelmi állapotokkal kezdődik, majd különféle folyamatokon megy át, amelyből fóbiák alakulnak ki (klausztrofóbia)..
A félelem a vérünkben van., rettegés az állatoktól, haláltól, öregségtől. A félelem olyan, mint egy kis halál: elfehéredünk, a rettegés verítéke ül ki a bőrünkre, a "szívverésünk is elakad". A félelemnek sok arca van, legdrasztikusabb formában azoknál az embereknél jelentkezik, akik valamilyen súlyos válságon mentek át és elvesztették a hitüket vagy elutasítják az élet magasabb értelmét, és így nem is hisznek már semmiben. A félelem és a rettegés az ember alaptapasztalatai közé tartozik, de az is, hogy a félelem legyőzésével, önmagára ébredhet, ráébredhet saját erejére. Félelmeinkből ugyanis csak úgy tudunk kinőni, ha legyőzzük őket.
A hét leggyakoribb szorongótípus
A pesszimista: Mindenben veszélyt szimatol, minden helyzettől rosszat vár, ezért a rossz gyakrabban is történik vele, mint másokkal. Bebeszéli magának, hogy rögtön bekövetkezik az esemény, amelytől retteg, vagy gondolatban többé-kevésbé nagy valószínűséggel bekövetkező dologra koncentrál, és minden rossz következményt alaposan kiszínez.
A fanatikus: A félelemkeltő helyzetekben elszabadul a fantáziája. "Az az étel biztos romlott volt, most súlyosan meg fogok betegedni.". "Tönkre megyek, az üzlettársam átver." A fantáziáit gyakran meg is magyarázza, hogy még hihetőbbek legyenek. "Az üzlettársam legutóbb is egyedül akart tárgyalni." Vagy: "Amikor a pincér kihozta az ételt, olyan képet vágott, mint akinek igen nagy bűntudata van."
A fejetlen: Belemegy ugyan helyzetekbe, igyekszik féken tartani a félelmét, de az hirtelen összecsap a feje fölött, és akkor már nem tudja kordában tartani. Lehet ez vizsgahelyzet, amelytől azért fél, mert elképzeli, hogy egy szó sem jön ki a torkán vagy elvörösödik, és persze megbukik. Amikor ez a helyzet bekövetkezik, akkor szinte még diadalmaskodik is a belsejében valaki: "Tudtam, előre tudtam! Egyszerűen semmi értelme az egésznek, nem megy ez nekem!"
A gyámoltalan: Folyamatosan mások segítségét igényli, mert nem birkózik meg a helyzetekkel, a félelemkeltő helyzeteket pedig már keletkezőben nem akarja látni. "Kérlek, gyere elém a pályaudvarra, különben biztosan eltévedek." Vagy "Légy szíves, hívd ki az orvost, biztosan szívinfarktusom lesz (gyomorvérzésem, kómám, összeomlik a keringésem)." Ezt a gyámoltalanságot gyakran csak álcának használja ez a típus, hiszen így mindenki egyfolytában vele foglalkozik, és mindig mindenkit manipulálhat.
Az alamuszi: Eleve kitér minden olyan helyzet útjából, amelyben szó eshetne a félelemről. Ha egy kutya jön szembe, ő már rég az utca túloldalán halad. Ha valami véleménykülönbség merül fel, akkor mindent annyiban hagy az álláspontok tisztázása helyett, és általában még "okos" érvekkel alá is tudja támasztani.. "Végül is felnőtt emberek vagyunk, csak nem fogunk ilyesmin veszekedni." Vagy: "Jobb lenne inkább harmóniában élni." Még egy jól fizető munkahelyet is elhagy, ha van ott egy olyan kollégája, akivel rendszeresen összetűzésbe kerül.
A lázadó: Ez a típus már gyakrabban kerül szembe a félelemkeltő helyzetekkel. Ha például fél a hidaktól, akkor megtesz néhány lépést egy hídon, ám utána gyorsan kerülővel jut el a célhoz, mert azért átmenni nem mer. Ha a félelemtől fél, akkor nem bánja, ha félelemérzése keletkezik, de a biztonság kedvéért azért bekap egy nyugtatót.
A titokban szenvedő: Álcázza a félelmét. Nem ismeri el, hogy tömegiszonya van, inkább a tömött, de jó vendéglő helyett javasol, egy kisebb kocsmát, ahol talán nem főznek olyan jól, de biztosan lesz hely. Vagy nem vallja be, hogy fél a kutyáktól, hanem sok tennivalójára hivatkozva nem megy el ahhoz az ismerőséhez, akinek kutyája van. Inkább nem is találkozik vele soha többé.

2014. február 9., vasárnap
Napi idézet
Nem létezik jelentéktelen dolog.Mindennek ára van, minden összeadódik, míg végül megbillen az egyensúly, és ismét elmegyünk, megint az utat rójuk, és azt mondjuk magunknak:
talán legközelebb.
Idézet
Az élet nehéz, és sokszor nem látni a rossznak a végét. Néha azt hiszed az út innen már csak felfelé vezethet, aztán mégis kiderül, hogy tovább vezet lefelé. Az alagút végén megcsillan a fény, aztán épp oly hirtelen elhalványul. Néha azonban a katasztrófában is van gyógyulás. Néha az ember kap még egy esélyt.
Napi idézet
"Legyél olyan nő, hogy minden egyes reggel, amikor lábad a földhöz ér, a pokol megremegjen, és a gonosz felszisszenjen:
a francba, felkelt."
A siker 10 lépése
1. Csak ma boldog leszek. A legtöbb ember olyan boldog, amennyire elhatározza magát, hogy az legyen.
A boldogság belülről jön, nem külsőségektől függ.
2. Csak ma megpróbálok alkalmazkodni az adott helyzethez, és nem vágyaimhoz igazítani mindent. Úgy veszem családomat, üzleti ügyeimet és szerencsémet, ahogy jön, és én alkalmazkodok hozzájuk.

3. Csak ma törődni fogok testemmel. Megdolgoztatom, vigyázok rá, táplálom, nem élek vele vissza, és nem hanyagolom el, hogy tökéletesen engedelmeskedjen parancsaimnak.
4. Csak ma megpróbálom csiszolni az elmémet. Tanulok valami hasznosat. Nem leszek szellemileg tunya. Olvasok valamit, ami erőfeszítést, gondolkodást és figyelmet kíván.
5. Csak ma edzeni fogom a lelkemet háromféle módon: jót teszek valakivel és titokban tartom. Megcsinálok két dolgot, amihez nincs igazán kedvem,"csak az edzés kedvéért."
6. Csak ma kedves leszek. Olyan jól fogok kinézni, ahogyan csak tudok, csinosan öltözködöm, halkan szólok, udvariasan viselkedem, bőkezű leszek a dicséretekkel, senkit nem bírálok, nem találok hibát semmiben, és nem próbálok meg senkit sem megjavítani.
7. Csak ma megpróbálok csak a mai napnak élni, nem akarom életem minden gondját egyszerre megoldani. Tizenkét órán keresztül képes vagyok megtenni olyan dolgokat, amelyeken egy életen át képtelen lennék.
8. Csak ma programot készítek. Leírom, mit akarok csinálni minden egyes órában. Lehet, hogy nem tartom be, de meglesz. Ez megszabadít két nyűgtől. A sietség és a bizonytalanságtól.
9. Csak ma szakítok magamnak egy fél órát, és pihenni fogok. Ebben a fél órában néha Istenre fogok gondolni, hogy egy kicsit távlatokban is gondolkodjak.
2014. február 8., szombat
Egy gésa emlékiratai (Arthur Golden) részlet
A sors csapásai olyanok, mint a viharos szél. Nemcsak azt akadályozzák meg, hogy bizonyos helyeket felkeressünk, hanem meg is fosztanak bennünket mindentől, amit magukkal tudnak sodorni. Így aztán olyannak kezdjük látni magunkat, amilyenek vagyunk, és nem olyannak, amilyennek lenni szeretnénk.
Ha valaki egy nagy házban él,bizonyára nagyon büszke arra a sok szép holmira amije van. De ha meghallja a tűz pattogását, egy szempillantás alatt el tudja dönteni, mi ér számára a legtöbbet.
2014. február 5., szerda
Nő vagyok és anya (idézet)
Nő vagyok és anya, néha angyal vagyok, néha az ördög maga...
Néha magányosan élek, néha szerelem-tűz égett...
Néha szomorú vagyok, néha boldog, néha jólesnek romantikus dolgok...
Néha álmodozom, néha félek, néha kislány vagyok, ábrándosan élek...
Néha erős vagyok, néha meg gyenge...
Néha ártatlan kinek tiszta a lelke...
Tehát nem holmi Barbi baba, hanem büszke
Nő vagyok és Anya...

Arról, hogy senkire nem lehet számítani (Márai Sándor)
Tudjad, szíved és eszméleted minden erejével tudjad, hogy válságos pillanatokban senkire nem lehet számítani. Nincs rokon, barát, kedves, akit igazán ismersz, a nagy pillanatban mindenki eldobja az álarcot, megmutatja a nyers önzést, s te egyedül maradsz, mikor legnagyobb szükséged lenne arra, hogy melletted álljon valaki, s egy jó szóval, biztató tekintettel segítsen. Többet nem is vársz senkitől, de ezt sem kapod a veszélyben.
Élj nyájasan és türelmesen az emberek között, de ne bízzál senkinek segítségében. Neveld magad magányossá és erőssé. Tudjad, hogy soha, senki nem segít. S ne sopánkodj ezen. Ember vagy, tehát nem várhatsz semmit az emberektől, s ez a természetes.
Márai Sándor

Fényképezni annyi, mint részesévé válni valaki (vagy valami) halandóságának, sebezhetőségének, változékonyságának. Minden fénykép éppen, mert kihasítja és megdermeszti a pillanatot, az idő mindent felemésztő kérlelhetetlenségéről tanúskodik.
Tanmese
EEgy öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
- Milyenek itt az emberek? - tudakolta.
- Hová való vagy? - kérdezett vissza az öreg bölcs.
- Athéni vagyok.
- És felétek milyen nép lakik? - kérdezett tovább az öreg.
- Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
- Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. - mondta az öreg.
A vándor búsan folytatta az útját. Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénból jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
- Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! - válaszolta nem kis büszkeséggel az utas. - Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! - mondta az öreg bölcs.
A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.
A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
- Nagyot csalódtam benned. Sose hittem volna, hogy te is kétszínű vagy! Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
Napi idézet
Adj, de ne tűrd, hogy bármit is elvegyenek
tőled!
Szeress, de ne engedd, hogy visszaéljenek
vele!
Bízz, de ne legyél naiv!
Hallgass meg másokat, de ne hagyd elnyomni a saját hangod!

A halogatás lelki okai
A halogatásra való hajlamot nem lehet kinőni, viszont dönthetsz úgy, hogy felhagysz vele és helyette úgy éled az életed, ahogyan azt szándékodban áll élni. A nagy teljesítmények és a siker titka az, hogy ki kell lépnünk az állandó megfelelni akarás állapotából és el kell kezdenünk azokkal a dolgokkal foglalkozni, amelyek elégedettséggel töltenek el minket. Ennek feltétele azonban az, hogy ellenálljunk a halogatás visszatartó kísértésének.
Amikor valamit, ki kell lépned a kényelmi zónádból, meg kell mozdítanod az izmaidat, koncentrálnod kell, amely energia befektetést igényel a részedről. Minden tevékenység, amely erőfeszítést igényel, kényelmetlen az emberi természet számára. Az elégedett és sikeresnek nevezett emberek nem véletlenül sikeresek, hanem azért, mert nem terveznek, hanem cselekszenek. Ők nem elégszenek meg azzal, hogy a terv megszületik a fejükben., valóra is szándékoznak váltani azt. A cselekvés és a halogatás kizárják egymást.
A halogatásnak mély lélektani okai vannak, és csak akkor lehet igazán szembeszállni vele, ha pontosan tudjuk, mit akarunk, és ha ismerjük a gyenge pontjainkat, amelyek visszatartanak a cselekvéstől.
A halogatás mögött többnyire a sikertől való félelem és a félbehagyott cselekvések szokása állnak.
2014. február 3., hétfő
Napi idézet
Megdöbbentő, hogy milyen sokan átviszik a tegnap terhét a következő napra. Kudarcaikat napról napra magukkal cipelik, és ezzel megfosztják önmagukat az újrakezdés örömétől.
A szomorúságról
Ne hessegesd el a szomorúságot. Oktalanul jön, talán öregszel ilyen pillanatokban, talán megértettél valamit, elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől. S mégis, a szomorúság megszépíti az életet. Nem szükséges, hogy mesterséges világfájdalommal mászkálj a földi tereken, lehorgasztott fővel,az élet és minden tünemény reménytelen mulandóságán elmélkedve, a tűnő örömök fantomjai után koslatva. Először is, az örömök, melyek eltűnnek, talán nem is voltak igazi örömök. Emlékezzél csak...Aztán: a szomorúság egy váratlan pillanatban leborítja csodálatos, ezüstszürke ködével szemed előtt a világot,s minden nemesebb lesz, a tárgyak is, emlékeid is. A szomorúság nagy erő. Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlásközben csúcsra értél volna. A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszínderengésben. Egyszerre emberibbnek érzed magad. Mintha zenét hallanál, dallam nélkül. A világ szomorú is. S milyen aljas, milyen triviális, milyen büfögő és kibírhatatlan lenne egy teljesen elégedett világ, milyen szomorú lenne a világ szomorúság nélkül.
Márai Sándor
Márai Sándor
2014. január 16., csütörtök
Légy szabad
Sokan a biztosra építik életüket, minimálisra csökkentik a kockázatokat, nem próbálnak ki új élményeket.
Az igazi élet azonban az, ha a járt utat elhagyjuk a járatlanért, a biztosat feladjuk a bizonytalanért. Az újtól általában akkor félünk, ha bizonytalanok vagyunk, amikor nem érezzük magunkat lehetőségeink magaslatán.
Az élet úgy érdekes, ha bátran éljük, ha új, ismeretlen vizekre evezünk, és amikor már elteltünk vele, változtatunk rajta. Félre a félelmekkel, hagyd el a merevséget a jellem rugalmasságáért!
Ha belül megvan az önbizalmunk, akkor bármilyen külső nehézséggel szembenézhetünk.
Légy kíváncsi és természetes!
Ne tervezz előre, mert akkor kilúgozod az életet, akkor csak a valóság egy részét éled majd meg, azt, amelyik belefér az általad megtervezett programba. Hagyd inkább, hogy az események sodrása vezessen. Ha önmagadat adod, nemcsak hogy nem fognak magukkal rántani téged, hanem te leszel az, aki gazdagabbá válsz általuk, sajátodévá téve őket.
Az a program, hogy az életben sikeresek legyünk és az a hit, hogy ha ezt egyszer elértük,az biztonságot és boldogságot hoz majd számunkra a bukást jelenti.
A siker nem egyenlő a boldogsággal!
Sok sikeres embert kezeltem, és meg kell mondanom, hogy ők szerintem olyan csapda foglyai lettek, mely soha el nem engedi, sőt arra kényszeríti őket, hogy ne álljanak meg, hogy tovább folytassák, amit elkezdtek, hogy megtarthassák az elért sikert.
Ők soha nem lesznek szabadok.
Többé már nem állnak meg, és az élet, a valódi élet, amit soha nem fognak megélni, ismeretlen marad számukra. Hozzá kell még tennem azt is, hogy általában, aki nem keresi a változást, az képtelen a belső megvalósítás felé vezető útra lépni.
A boldog belsőleg megvalósult ember közömbös marad a sikerrel szemben.
Ha belül gazdag, saját énjéhez és a valósághoz jól viszonyul, akkor a szereteten kívül más külső dologhoz nincs energiája. Ne feledjük, ahhoz, hogy sikert érjünk el, vagy a világ dolgait birtokoljuk, általában vetélkednünk, támadnunk, uralkodnunk kell, kompromisszumokba kell bocsátkoznunk, csupa olyasmiket kell tennünk, amik eltérítenek igazi önmegvalósításunktól.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)