A félelem a vérünkben van., rettegés az állatoktól, haláltól, öregségtől. A félelem olyan, mint egy kis halál: elfehéredünk, a rettegés verítéke ül ki a bőrünkre, a "szívverésünk is elakad". A félelemnek sok arca van, legdrasztikusabb formában azoknál az embereknél jelentkezik, akik valamilyen súlyos válságon mentek át és elvesztették a hitüket vagy elutasítják az élet magasabb értelmét, és így nem is hisznek már semmiben. A félelem és a rettegés az ember alaptapasztalatai közé tartozik, de az is, hogy a félelem legyőzésével, önmagára ébredhet, ráébredhet saját erejére. Félelmeinkből ugyanis csak úgy tudunk kinőni, ha legyőzzük őket.
A hét leggyakoribb szorongótípus
A pesszimista: Mindenben veszélyt szimatol, minden helyzettől rosszat vár, ezért a rossz gyakrabban is történik vele, mint másokkal. Bebeszéli magának, hogy rögtön bekövetkezik az esemény, amelytől retteg, vagy gondolatban többé-kevésbé nagy valószínűséggel bekövetkező dologra koncentrál, és minden rossz következményt alaposan kiszínez.
A fanatikus: A félelemkeltő helyzetekben elszabadul a fantáziája. "Az az étel biztos romlott volt, most súlyosan meg fogok betegedni.". "Tönkre megyek, az üzlettársam átver." A fantáziáit gyakran meg is magyarázza, hogy még hihetőbbek legyenek. "Az üzlettársam legutóbb is egyedül akart tárgyalni." Vagy: "Amikor a pincér kihozta az ételt, olyan képet vágott, mint akinek igen nagy bűntudata van."
A fejetlen: Belemegy ugyan helyzetekbe, igyekszik féken tartani a félelmét, de az hirtelen összecsap a feje fölött, és akkor már nem tudja kordában tartani. Lehet ez vizsgahelyzet, amelytől azért fél, mert elképzeli, hogy egy szó sem jön ki a torkán vagy elvörösödik, és persze megbukik. Amikor ez a helyzet bekövetkezik, akkor szinte még diadalmaskodik is a belsejében valaki: "Tudtam, előre tudtam! Egyszerűen semmi értelme az egésznek, nem megy ez nekem!"
A gyámoltalan: Folyamatosan mások segítségét igényli, mert nem birkózik meg a helyzetekkel, a félelemkeltő helyzeteket pedig már keletkezőben nem akarja látni. "Kérlek, gyere elém a pályaudvarra, különben biztosan eltévedek." Vagy "Légy szíves, hívd ki az orvost, biztosan szívinfarktusom lesz (gyomorvérzésem, kómám, összeomlik a keringésem)." Ezt a gyámoltalanságot gyakran csak álcának használja ez a típus, hiszen így mindenki egyfolytában vele foglalkozik, és mindig mindenkit manipulálhat.
Az alamuszi: Eleve kitér minden olyan helyzet útjából, amelyben szó eshetne a félelemről. Ha egy kutya jön szembe, ő már rég az utca túloldalán halad. Ha valami véleménykülönbség merül fel, akkor mindent annyiban hagy az álláspontok tisztázása helyett, és általában még "okos" érvekkel alá is tudja támasztani.. "Végül is felnőtt emberek vagyunk, csak nem fogunk ilyesmin veszekedni." Vagy: "Jobb lenne inkább harmóniában élni." Még egy jól fizető munkahelyet is elhagy, ha van ott egy olyan kollégája, akivel rendszeresen összetűzésbe kerül.
A lázadó: Ez a típus már gyakrabban kerül szembe a félelemkeltő helyzetekkel. Ha például fél a hidaktól, akkor megtesz néhány lépést egy hídon, ám utána gyorsan kerülővel jut el a célhoz, mert azért átmenni nem mer. Ha a félelemtől fél, akkor nem bánja, ha félelemérzése keletkezik, de a biztonság kedvéért azért bekap egy nyugtatót.
A titokban szenvedő: Álcázza a félelmét. Nem ismeri el, hogy tömegiszonya van, inkább a tömött, de jó vendéglő helyett javasol, egy kisebb kocsmát, ahol talán nem főznek olyan jól, de biztosan lesz hely. Vagy nem vallja be, hogy fél a kutyáktól, hanem sok tennivalójára hivatkozva nem megy el ahhoz az ismerőséhez, akinek kutyája van. Inkább nem is találkozik vele soha többé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése